Hideg, kellemetlen, arca csapó, November szele.
Elmúlást jelző első napja. Csak állok, s nézem sírod, kit nem ismerhettem
sohase. Még kicsi voltam, hogy emlékezzek arcodra. Egy kép maradt csak rólad.
Annyira hasonlítunk, te és én. Arcod, s lelked, talán egy is az enyémmel.
Nem sírok, s gyászollak, hisz csak tested pihen itt.
Lelked, odafentről, vigyázz énreám, s ölel, ha kell mikor sírok egyedül.
Bár csak elmondhattam volna neked, megannyi féltett
titkomat, bárcsak hozzád mehettem volna, mikor nagy gondok aggasztottak. Olyan
jó lett volna, őszülő hajad fésülni, megtanulni titkos receptjeid.
Drága nagyikám, te vagy odafent, én pedig innen, meleg
szívvel emlékezem reád.